2017. november 24. - Emma

„Fuss, Hogy Léphessen!”

2015. május 18. Szerző: Zanita
A jótékonysági kezdeményezés több éve működik, célja a fogyatékossággal élő embereknek segítése a futás és sport által.

Idén május 9-én a „Fuss, Hogy Léphessen” csapta ismét akcióba lendült Csákváron. Ezúttal egy fehérvári fiatalember, Brechler Ottó számára gyűjtöttek, aki ALS betegségben szenved.

A futóverseny fővédnöke Miklósa Erika, operaénekes, háziasszonya, pedig Barabás Éva műsorvezető volt, de az időjós – műsorvezető Pataki Zita is kezdeményezés mellé állt. Emellett gyerekkoncert és egyéb programok is színesítették az eseményt.          

A rendezvény több ezer ember mozgatott meg, és több mint egy millió forint gyűlt össze a jótékony célra.   

A versenyen különböző távokon és különböző kategóriákban álltak rajthoz az amatőr és a profi versenyzők.   

Egy mozgássérült kislány, Vivien néhány kilométer megtétele után hatalmasat borult. De felállt és folytatta. 7 km után, pedig boldogan mosolyogva gurult be a célba.  A Pető Sport Egyesület versenyzője egy különleges kerékpárral tette meg a versenytávot.  Legyen Ő példa mindannyiunk számára! 

Ismerd meg Ottót!   

A kezdeményezésről honlapja: Fuss, hogy léphessen.

Fotó: Fuss, hogy léphessen Facebook

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook